Útavató, 2017.07.07.

Polgármester Asszony beszéde az ünnepségen:

 

"Tisztelt Kisrécsei Polgárok, Államtitkár Úr, Helyettes Államtitkár Úr, Polgármester Kollégák, Kedves Vendégeink!

Kisrécse község nevében köszöntöm Önöket a településünk számára kiemelt rendezvény és fejlesztés alkalmából. Külön öröm számunkra, hogy a Magyar Kormány, mint a beruházás finanszírozója két tagjával is képviselteti magát: Cseresnyés Péter Úr a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, a Mura Program miniszteri biztosa, Kisrécse országgyűlési képviselője,és  Dr. Dukai Miklós a Belügyminisztérium Önkormányzati Helyettes államtitkára személyében.

Történelmi pillanat részesei vagyunk ma, ezen a forró júliusi napon!

Egy település önkormányzatának a legfontosabb feladata, hogy fejlessze a települést. Gondoskodjon róla, tegyen meg mindent azért, hogy a fejlődés megvalósulhasson az ott lakók komfortérzetének növelése érdekében. A feladat nagy, ezért sokat kell dolgoznia a képviselő testületnek, a polgármesternek. A vezetőknek sokat kell gondolkodnia azon, mit tegyenek, hogyan fejlesszenek, mit kell felújítani, megmenteni az elavultságtól.

Hosszú évtizedek után végre megújult Kisrécse Kendlimajori része, a Kossuth utca. Ez hihetetlen dolog az itt élőknek!

Ez az út 1953-ig föld út volt. Akkor a Tanács követ hozatott, amit az itt lakók társadalmi munkában dolgoztak be az útba, a két kezükkel, mindenféle gép nélkül. Aztán 1970-80 évek között  vékony aszfalt réteg került a kövekre... majd a következő javítás 1996-ban volt, helyi lakók és az önkormányzat összefogásával javítottak az út állapotán. A rossz minőségű úton ezután már csak az évenkénti legszükségesebb kátyúzásokat tudtuk elvégezni. Gyakran érkezett panasz az itt élőktől, hogy ők miért mostoha gyerekei a falunak, az ő útjuk mikor lesz járható? Többször beadtuk a pályázatot, mert tudtuk, hogy önerőből esélyünk sincs erre. A szerencse ránk mosolygott 2016. május 31.-én beadott pályázatunk 2016. november 15.én pozitív elbírálásban részesült, 12.562.411 Ft -ot nyertünk AZ „ÖNKORMÁNYZATOK FEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSA” Belterületi utak felújítása pályázatból. Kisrécse 2.216.896 Ft Ft önrészt tett hozzá. Ezután összehívtuk az utcában élőket, akiket tájékoztattunk és együttműködést, türelmet kértünk, hiszen a munka, a már meglévő  úttesten folyt. A munkát a  Bauterc-Prizma  Mélyépítő és Műszaki Kereskedelmi Kft.  cég végezte el jó minőségben, határidőre, ezért köszönet a cég vezetőjének, Horváth Lászlónak. Nemcsak az aszfalt újult meg és a kopóréteg, nemcsak a toldozgatások, foltozgatások, a kátyúk tűntek el. Hanem az árok is végre elvezeti a csapadékvizet és a padka is megújult az út teljes hosszában. A lakók elmondása szerint minden zökkenőmentesen zajlott, szinte észre sem vették, hogy mekkora munka folyt. Az idei évben a jubileumi 25. Ludvig Nemzetközi Művésztelepre érkező vendégek, már használhatták az új utat és sok dicséret és köszönet hangzott el részükről. De az igazi öröm az volt, amikor az utcában élő nagycsaládos férfi mondott köszönetet, hogy biztonságosan tudnak közlekedni végre, sőt a gyerekek, már  kerékpározni és görkorcsolyázni is tanulnak, mert az út végre sima és egyenes. Sajnos ők most nem tudnak itt lenni, mert éppen nyaralnak az ország másik felében, de gondolatban ők is itt vannak velünk és nagyon köszönik, hogy élhetőbb lett a falu.

A fentebb elmondottaknak köszönhetően mára ez a 14.779.307 Ft  összértékű beruházás elkészülhetett, remélem mindenki megelégedettségére. Bízom benne, hogy a megépített út nagyon sokáig fogja szolgálni a települést és bízom abban, hogy a következő években további fejlesztéseket is tudunk majd átadni. Azt gondolom, hogy a lakosokat a közvetlenül előttük lévő út érdekli a legjobban. Nem törik ki a kocsi kereke, nem kell letörölni a port a lakásban, ha elmegy az úton egy autó, nem kell botladozni, ha gyalog, vagy kerékpáron szeretne közlekedni. Köszönöm mindenkinek a kivitelezés során tanúsított megértését és türelmét.

Végül pedig köszönjük Magyarország minden polgárának és az őket képviselő Magyar Államnak, Magyarország kormányának és az itt jelen lévő képviselőinek, hogy biztosították az anyagi forrást a beruházásához.

                                                   Köszönjük!"

 

Fotók: http://kisrecse.hu/fotok/utavato-20170707